így megy ez

A mundér becsülete

2024/06/16. - írta: Mister K.

Egyáltalán nem meglepő, hogy Puzsér Róbert és Horváth Oszkár, a Spirit FM-en futó Önkényes Mérvadó két, állandó műsorvezetője a héten foglalkozott Magyar Péter kirohanásával az ATV-ből. Azt is tudjuk, hogy a Spirit konkrétan az ATV tulajdonában van. Az viszont annál meglepőbb, hogy erre a műsorra Puzsér és Oszi harmadik beszélgetőpartnere Somodi-Solymos Eszter volt. Aki meghallgatja a műsort, annak egy az egyben nyilvánvalóvá válik, hogy Esztert "leküldték". Leküldték, hogy védje a csatornát, az ATV függetlenségét, megcáfolja azt, hogy nem propagandatévé, illetve, hogy Németh Sándornak tényleg nincs beleszólása a tartalomba.

A dolog visszafelé sült el. Eszter érvei gyengék, nehezen állnak meg a lábukon, frusztrációja és sértettsége nem egy jó vitapartner benyomását kelti. A beszélgetés egy bizonyos pontján már a ripacs jelző sem túlzás, amivel illetni lehetne. És éppen emiatt sült el visszafelé: azzal, hogy a műsorba küldenek valakit, aki ilyen-olyan indokokkal próbálja védeni a csatorna becsületét azok után, hogy sokan vádolják Rónai Egont és az ATV-t Fideszes közelséggel, máris bebizonyosodott: csak próbálják menteni a menthetőt. Szerencsére Puzsér nem hagyta magát, és bár egyértelmű nyertese nincs a vitának, de érvelések tekintetében egyértelmű, hogy a Spirit FM, az ATV jobban jártak volna, ha inkább senkit sem küldenek le a duó mellé, mert amit Eszter produkált, az finoman szólva is kínosra sikeredett.

A műsor itt hallgatható meg.

onkenyes.jpg

Szólj hozzá!

Amikor már azt hittük, hogy vége

2024/06/15. - írta: Mister K.

Akkor nem, nincs vége. Az elmúlt hónapok eseményei alaposan felforgatták a közéletet, volt itt kegyelmi botrány, feltűnt egy új, semleges ellenzék, de volt magtárban kampányolás, reptérvásárlás, költségvetési hiányok, békemenet... Úgy szokott lenni, hogy valamicskét szusszan a közélet, miután az emberek elmennek vasárnap választani, most azonban jutott izgalom bőven, azóta is.

Volt ugye Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatban történő visszalépése, majd szinte percekkel később láthattuk, hogyan emeli magasba a Megafon Vitézy Dávidot. Magyar Péter embereket vitt a Hősök terére, hogy aztán másnap 30 százalékot szerezzen a Tisza, míg a Fidesz 44-ig tudott csak eljutni. Gyurcsány Ferenc pártja a megsemmisülés szélére jutott, közben Karácsony Gergely és Vitézy Dávid szinte fej-fej mellett haladtak, néhány száz szavazattal nyert csak Karácsony, amit Vitézy aztán fellebbezett, ennek végeredménye egy még ennél is szorosabb végeredmény, szintén Karácsony javára. És itt még nincs vége a történetnek, állítólag. De történt az is, hogy lemondott Csák János (jut eszembe, vasárnap Tordai Bence is), Balog Zoltán egy interjúban mosdatta magát és Kónya Endrét. Illetve, ha már interjú, maga Rogán Antal adott több, mint egyórás interjút a 444-nek. Magyar Péter pedig kiviharzott az ATV stúdiójából, magára hagyva Rónai Egont a piros dossziéjával.

De talán a legnagyobb attrakció mégis csak az volt, hogy Orbán Viktor kerületének polgármestere a Kutyapártos Kovács Gergely lett.

Manfred Weber is kis hazánkba látogatott, és míg a KDNP-vel úgy tűnik, hogy elválnak útjaik, addig a Magyar Péterrel folytatott beszélgetése pozitív volt. Az 55 év feletti katonákat pedig tanárnak képezhetik át - valljuk be, ez annyira groteszk, hogy hirtelen nem is tudom, melyik író világába illene bele egy ilyen fordulat.

Nem unatkoztunk, legalábbis, aki követte az eseményeket. Lassan tényleg minden napra jut valami érdekes, valami bosszantó, valami, amire vagy elismerően bólintani tudunk, esetleg a hajunkat tépni. Nincs két év a következő választásokig. A politikai élet alaposan felfordult. Kérdés, hogy a várható megszorítások mennyire lesznek hatással a kormány megítélésére? Hogy Magyar Péter mennyit tud erősödni? Milyen csontvázak hullanak ki még a szekrényekből? Hogyan fogunk élni egy év múlva? A lényeg, hogy nem dobták le az atomot Magyarországra, hála a doktorminiszterelnökúrnak, megmenekültünk!

Címkék: választások
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása